A festés, mint öngyógyító, önfeltáró folyamat I. rész
2019. április 4-én diagnosztizálták nálam a Parkinson kórt. Nehéz, küzdelmes időszak következett. Minden lehetséges kapaszkodót megragadtam; pszichoterápia, többféle mozgás (jóga, csikung, gyaloglás, tánc), meditáció, speciális táplálkozás, ének.
Közben olvastam arról, hogy az ecsettel festés milyen jót tesz ilyen állapotban a kézremegés gyógyításában. Egy ismerősöm tanácsára kerestem fel a Padlásterápia festő csoportot 2022. augusztus 8-án.
Föld anyával és Égi atyával folytatott meditációból született egy saját tervezésű mandala, amelyet korábban három alkalommal próbáltam megszínezni, sikertelenül. Az ecsettel festést ezzel indítottam és sikerült! Festés közben pozitív élményeim voltak.
" A lélek harmóniája”
Aztán a csoportvezetőm, G. Pataki Mária biztatására a mandalák mellett elkezdtem az érzéseim által vezérelve alkotni. Ekkor született meg a “Menekülés a pokolból” című képem. Ettől kezdve még tudatosabban fókuszáltam a lelki folyamataimra. Amit fontosnak tartottam, azzal dolgoztam tovább a pszichoterápián.
Ez év tavaszán nem értettem mi a baj: egyre sötétebb, nehezebb képek törtek felszínre bennem, valami egyre mélyebbre húzott lefelé. Errő szól az “Örvényben” című képem
"Örvényben"
Engedtem, hogy a lelkem vezesse az ecsetet. A félelmeimmel szembesített “A sötétség börtönében” című képem.
"A sötétség börtönében"
A “Háború a halállal” alkotása közben gonosz és mégis vigyorgó halálfejek gyűrűjében vergődtem.
"Háború a halállal"
Ezek a képek segítettek felszínre jönni annak a harcnak, amit én a Parkinson kórral, mint külső ellenséggel vívtam életre-halálra. És eközben valójában magamat akartam elpusztítani, de még csak nem is tudtam róla.
Aztán a helyükre kerültek a történések, tudatosult a lelkemben is, hogy a Parkinson bennem él, és együtt fogunk beszállni Kháron Ladikjába.
Megújulva
Lássuk mindezt a történést a gondolatok, szavak síkján
Hogy könnyebben menjen az ismerkedés, most megmutatom neked, mit hoztam át a felnőttkoromból. Magammal hoztam az élettapasztalatom, hitem, tudásom, érettségem, szabadságom, önismeretem; a szeretetre, az elfogadásra, az elégedettségre, a kompromisszumra, és az egyedüllétre való képességem.
Magammal hoztam kései megérkezésemet Istenhez, aki melletted hű társam és iránytűm lesz. Akire mindig számíthatok, aki bármilyen vagyok, szeret, elfogad, segít nekem.
Akkor kezdődhet közös életünk: hittel, reménnyel és szeretettel.
Röpke tíz év jutott a békés, nyugodt időskorból, amikor a semmiből, minden számomra észlelhető előjel nélkül megérkezett 2019. április 4-én a Parkinson Kór. Furcsán néztünk egymásra, először még meg is könnyebbültem, hogy végre értem sok testi problémám okát. Ekkor még azt hittem, akit ismerek, azzal majd jól tudok együtt élni. Amikor közelebbről megismertelek, a halálba akartam menekülni az általad rám váró szenvedések elől. Aztán megpróbáltam felvenni a harcot, küzdeni ellened, de ezzel sem mentem sokra.
Én megpróbáltam korrektül együttműködni veled. De minél több eszközt bevetettem, annál többet hoztál te is működésbe.
Mára PAR-KÍN-KÓR lettél, akivel reménytelen a küzdelmem.
Beléptem általad a nyomorékok táborába.
Minden mintha térbe került:
Mintha énekelnék, közben mozogni kell, hogy nyújtsam az izmaimat, hogy ne tudjad a hangszálaimat megbénítani, bár tudom a sor végén valószínű te fogsz győzni.
Mintha táncolnék, közben nem működik a testem, nem tudok lépést tartani a társaimmal, őket is akadályozom. “ez jót tesz az izmaimnak”, csak közben viseljem el hogy nekem nem megy.
Mintha írnék, bár már nem tudok kézzel írni, adott helyzetben vállalnom kell én már nem tudok írni. “Ja nem vagyok analfabéta” csak parkinsonos, magyarázkodom, hol mosolyt, hol együttérzést fakasztva. Mára már a billentyűket is egyre rosszabbul kezelem, nem engedelmeskednek az ujjaim. Nem baj, kitaláltam, hogy még tudok diktálni. De egyre kevésbé működik ez a részem.
Mintha gyalogolnék, közben küzdök ne essek előre, húzzam ki magamat. És a legváratlanabb helyzetben elesek hol jobban, hol kevésbé töröm össze magam. Aztán reménykedek, majd tudok vigyázni. Aztán kezdem elölről és persze megint Te győzöl.
Mintha járnék, közben folyamatosan küzdök a lábam felemelésével, félek elszédülök, félek elesek, állandó bizonytalanságot kell elviselnem.
Mintha ennék, miközben az étel egy része folyamatosan a földön, az asztal alatt landol. Legalább a kutyusomnak is jut egy-két finom falat az ételemből, ő már ezt kiválóan tudja és szorgalmasan jön feltakarítani, amit én elszórtam. Aztán egy-egy falat a ruhámon is nyomot hagy.
Mintha aludnék éjjelente, miközben küzdök a gondolataimmal, az álom legtöbbször csak 3-4 órát szegődik társul, azt sem egyfolytában. Arról ábrándozok, hogy egyszer majd alszom 5-6 órát folyamatosan. Aztán elfáradok, gyógyszert hívok segítségül, ilyenkor jön a bűntudat, na nehogy már ténylegesen pihenjek egy éjszakát. Fontos a nyugalom, a rendszeres pihenés, ezt már teljesen te uralod. Nem segít a meditáció, a relaxáció. Szóval alvás adta pihenés helyett van bűntudat, szégyen és persze kimerültség.
Mintha jógáznék, csikungoznék, persze ez kell az izmaim folyamatos nyújtásához, mert egyébként te úgy le fogod rövidíteni, hogy a végén tolószékbe kerülök. Hónapokig gyakorolok szorgalmasan, mégis azt tapasztalom, hogy egyre kevesebb gyakorlatot tudok elvégezni. Aztán időnként, mint most is, teljesen feladom, most aztán örömködhetsz, sikerült teljesen padlóra küldened.
Mintha szobatiszta lennék így a 76. évemben, persze ez csak látszat. Már éjjel nappal pelenka kell, hogy a vizelet ne árasszon el.
Mintha gépkocsit vezetnék, közben tele vagyok szorongással, nehogy hibázzak valamit. Végül vezetni megy, csak a be- és kiszállás felér egy cirkuszi mutatvánnyal.Aztán itt is tiéd lett a végső győzelem, önként visszaadtam a jogosítványomat.
Mintha autóbusszal utazhatnék, közben a magas lépcsőről lefelé nagy a kockázat, hogy leesek, és persze nem csak alacsonypadlós busz van. Aztán egyszer csak tudatosul bennem, már semmilyen buszra nem tudok
biztonságosan sem le-, sem felszállni
Mintha beszélnék, miközben egyre halkabb a hangom, egyre kevésbé vagyok hallható. És közben magyarázkodom egyfolytában, nem szándékosan beszélek halkan, ezt Te műveled velem, És ki hisz nekem?
Mintha lelki békében élnék ezekkel a “semmiségekkel”. Közben már nem is tudom kivel, mivel küzdök a lelkem mélyén.
Szóval mára úgy érzem, sem testi, sem lelki békém nincsen, minden a te fennhatóságod alá került.
Hogyan béküljek meg veled, hogyan tudjalak ezek után nem gyűlölni, nem megvetni, nem a halálodat kívánni, akár az enyém árán is.
Kháron ladikja nem akkor indul velünk,
midőn lezárul és befagy a szem.
Bús átkelők soká s nyitott szemmel megyünk
a végzetes vizen.
Esztendőkkel előbb irígy sorsunk behajt
s ringat a csónakon, amely
- bár nem kedvünk szerint - épp oly gyönyörű part
hosszában suhan el;
épp oly szép Canale-n s lagunákon, akár
a nászutasoké!
Hisz minden ugyanaz: az ég, az út, a táj,
épp csak - visszafelé!
Minden oly gyönyörű, sőt - titkosan - ahogy
elleng, még gyönyörűbb!
Olyanformán, mint a dallam attól, hogy ott
hagyja a hegedűt.
Ülünk barátaink, s fáink közt, nevetünk,
- vidám vita folyik -
s egyszer csak ringani kezd velünk, (csak velünk!)
kifelé a ladik.
Bölcs, ki e kéjuton, ezen is mosolyog
s ha sír is, hálakönnyet ont,
hogy hány piazza-t, hány s milyen Casa d'Oro-t
látott, ha nem lát is viszont!
(Illyés Gyula: KHÁRON LADIKJA)
"Amióta az életem része lettél, én ebben csónakban utazok veled."
Együtt utazunk Kháron ladikjában immár ötödik éve, és együtt kell megérkezzünk a másik élet kapujába. Most már látom, amióta az életem része lettél, én ebben a csónakban utazok veled.
És arra vágyom így érkezzek meg veled, mosolyogva, hálakönnyeket ejtve. Tudod én már készen állok erre az útra, de nem siettetem, hacsak te nem kényszerítesz rá. Ha a csónak elkezd velünk ringani, mehetünk, de addig szeretnék lelki békében, harmóniában, nyugalomban élni, és élvezni ennek a létnek a szépségeit.
2023. április 14.
Utóhang 2023. május 29.
Eltelt röpke 30 nap, ennyi jutott a kemény küzdelemben megharcolt lelki békében, harmóniában, nyugalomban élésből, míg élvezni tudtam ennek a létnek a szépségeit.
… Az utolsó nyugodt órák
Egy szép május végi keddi napon derűsen, jókedvűen érkeztem az alkotó körbe. Itt kezdődött a hasfájásom. Majd elmúlik, gondoltam, aztán szűnt egy kicsit, majd innen mentem az örömtánc csoportba. Elkezdtem táncolni, de hasam jelzett, hogy nem tetszik neki. Félbehagytam a táncot, majd mentem a barátnőmhöz onnan viszont nagyon hamar indultam haza.
Még semmi rossz érzésem nem volt, bevettem gyorsan két nospát levetkőztem hálóingre és vártam, hogy elmúlik minden…
…De ekkor megérkeztem a pokol kapujába.
Felváltva hol hánytam, hol hasmenésem volt, egyre gyengébb voltam, már menni se bírtam. Hívtuk a mentőt. Már nem volt erőm kimenni a mentősöknek kellett kivinniük. Megérkeztünk a sürgősségi osztályra…
…Kezdődik a pokoljárás
Ez már javában a pokol volt, egyre erősödtek a fájdalmaim, miközben mindenféle vizsgálatokat végeztek rajtam. Megkezdődött a jól ismert gyomorszonda, az infúzió, a katéter behelyezése és én már szerintem nem is észleltem a külvilágot a rettenetes fájdalomtól…
…Ragaszkodtak hozzá, hogy úgy keljek föl az ágyból, hogy könyököljek az alkaromra és nyomjam fel magam miközben a Parkinson kór miatt olyan szinten meggyengült az izomzatom, hogy erre képtelen voltam. Persze ezt nem hitték el, és közölték, hogy nem is akarom. Nem vagyok képes belátni, nekik sok betegük van és nem érnek rá velem foglalkozni ennyit.
Elmondtam, Parkinson kóros vagyok, és ez azzal jár, ha gyulladás van a szervezetemben elveszítem az izomerőmet. Mire közölték, ők tudják mi a Parkinson kór és én ne beszéljek, ne hazudjak...
Sajnos a karjaimba még mindig nem tért vissza az izomerő, így nem tudtam úgy végrehajtani a felkeléssel járó feladatot, ahogy ezt mások tették. Senki nem hitt nekem, az volt a válasz, én tudom mi a Parkinson kór…
…Összességében elmondhatom a pokol legmélyebb bugyrait is képes voltam megjárni, mert ennyi szeretet, jóság vett körül.
Enélkül, valószínű nem tudtam volna túlélni nem lett volna fizikai és lelki erőm a korábban leírt szörnyűségek és fájdalom elviseléséhez
Utóhang: 2023. augusztus 1-jén az engem megoperáló főorvos gyógyultnak nyilvánította a sebemet.
EPILÓGUS
Amikor az átalakult Istenhitem tovább segít, erőt ad.
Ne adjam fel, távozásom bízzam az égiek döntésére
Először 4 éve találkoztam az antropozófiával, elkezdtem ismerkedni Rudolf Steiener tanításaival, ezen belül külön figyelmet szenteltem a Waldorf-pedagógiának. Egyre érthetőbb lett számora Isten, Krisztus, és a Szent Szellem hármas egysége, lassan eljutottam a hármas tagozódás lényegéhez. Egye több keresztény ünnep mélyebbb megértéshez. Elkezdtem ismekedni az evangéliumi tanításokkal, csoportos keretben immár több, mint egy éve dolgozom a biográfiámon (életút-elemzés), megismerni általa életeseményeim mélyebb összefüggéseit
Így 2025-re közeli kapcsolatba kerültem a Keresztény Közösséggel, mely mára szellemi útmutatómmá, vezetőmmé vált. Mostanra eljuttam a Jungi istenképtől, Rudolf Steiner által követített Istenhithez
És most szeretném bemutatni azokat a keresztény tárasaiamat, akik ezen a hosszú úton segítettek, melettem voltak, hogy a Parkinson Kórom ellen ne adjam fel a belső harcaimat akkor sem, amikor az ellenerők azt suttogják, hogy add fel, ez egy progresszív betegség, amiben te csak vesztes lehetsz. Előrodulhat, hogy levégül ő győz, de addig még számos kisebb csatát megnyerhetek az egyre erősödő keresztény hitem segítségével. Ezáltal megszaporíthatom az alkotó boldog óráimat, az értelmesen eltöltött napjaimat, sőt reális célokat is kitűzhetek, melyek érelmet adnak napról-napra az életemnek.
És most lássuk, kik Ők, próbálom abban a sorrendben, ahogy beléptek az életembe:
Novák Magdolna Waldorf-óvonő
Dr. Albert András, pszihiáer psiczhoterapeuta
Elkezdtem egy egyéni pszichoterápiát bioszisztematikus szomato-pszichoterápiás módszerrel, mely a testen keresztül segít hozzáférni a lélekhez, és így támogatja az önismeretet, az érzelmi gyógyulást és a pszichés egyensúly helyreállítását. Egy kis ízelítőt adok ebböl a módszerből, amikor a képeim és a mögötte lévő terápiában feltárt lelki tartalmakat jelenítem meg.
Kiss Miklós, antropozófus, akivel a betegségem mindössze 6 találákozást tett lehetővé. A boldog kezdet 2022. szetember 24., és a szomorú búcsú 2023. április 27. Részlet a búcsúlevélből: Sajnos a Parkinson Kór győzött.... Jelenleg eddigi legsúlyosabb rosszulléteket éltem át, amikor azt is megéltem nincs az izmaiban erő. "Hálával és őszinte köszönettel búcsúzom tőletek. Hálás vagyok, amiért ilyen állapotban is fogadtál. Nagyon sokat gazdagodtam tudásban, emberségben általatok. Az a szemlélet, amivel a Veled való közös munkában szembesültem, hosszú időre útitársam tud lenni.
Szilágyi Márta Waldorf óvónő, antropozófus
Kiss Bernadett Waldorf óvónő, Waldorf tanító, antropozófus
Emich Szabolcs antropozófus
Nagy Ágoston biográfus, akivel elindultam kutatni élettörténetem tükrében, hogy miért vagyok 49 éves korom óta folyamatosan beteg, mit tegyek hogy elviselhetőbbé váljon ez a betegség, és közben ne gyűjsek be, újabb redkívüli fájdalmakat okozó betegséget. Több, mint egy éve dolgozunk együtt csoportos keretben, közben én még 4-5 egyéni órában is dolgozom a témáimon.
Az utolsó foglalkozáson vizsgált kérdésekre, a következő feliserések születtek bennem:
Hogyan lett a tapasztalatból tanulás?
- Nemet mondtam a hatalomra, vezetés helyett azt választottam, hogy segítő leszek.
- Értékké vált az önismeret.
- Ítékezés elfogadássá vált.
- A másk ember megváltoztatására irányuló akarat azzá alakult át, hogy motiválam őt a saját útján a változásra
Hogyan lett a tanulásból bölcsesség:
💓Nincs az a mélyság, amiből nem tudtam feljönni
💓Ha van belső erőm a lehetetlen is megoldhatom
💓A közel álló emberek hihetetlen erőforrást jelentenek
💓Imádkozni mindig erőt ad.
Mi az a nagy kérdés és felismerés, ami tovább viszel magaddal ebből az életből?
❤ Kérdés: Mi a fizikai fájdalmak értelme?
💓Felismerés Megtalálni a hitet ami erőt ad, valamint kapcsolódást égiekhez.
Dr. Szőke Henrik antropozófus orvos
Szilveszer Gabi, aki, amikor kiderült egy SZEAT csopotfoglalkozáson, hogy nem látok olvasni, hosszú órákon felovasott nekem
Bozókiné Tengely Anna a Keresztény Közösség papja
Szilágyi Márta Klára, aki 87 évesen nem szed gyógyszert, még aktív ETKA JÓGA-oktató. Több mint 10 éve ismerekdik folyamatosan az antropozófiával, olvas, hallgat előadásoka a témában.
A festés, mint öngyógyító, önfeltáró folyamat II. rész
Kiss Viktor antropozófus-festőművész és Waldorf okatató szakmai és lelki veztésével
Gondolatiamat a festészet egyénekre hatásának az elsajátításaval kezdtem mos azt szeretném bemutatni hogyan hatott rám Kiss Vikotarral folytatott több mint másfél év közös munka a porpasztell- tecnikával.
Egyre mélyebb lelki rétegekbe jutottam ahol megtapasztaltam közvetlenül a Krisztusi gyógígyító erőt.
Egyik ilyen igazi élményem amikor az egyéni pszichoterápiában megélt fájdalmaim keltek életre, és közben megszűnt a kínzó erős alhasi fájadalmam: "Győzelem a szégyen, a fájdalom és a bűntudat felett."
"Gyözelem a szégyen, a fájdalom és a bűntudat felett"
Szintén számomra emlékezetes alkalom, amikor belesimultunk a kék, a sárga, a piros színtengerébe.
A kék a lélek fénye befelé ragyog, be van zárva. Egy befelé fordított kozmosz. Asztráltest, mélység.
Ellenkezője a sárga kifelé ragyog mindenkire egyformán. A szellem fénye, ragyogása, ami a szellemben közös. A piros az élet fénye. A kettő között mint egy lüktetés. Önmaga forrása a saját erejének.
Nagyon megfogott ez a téma, amely így kelt életre bennem:
Az élet fénye
A bolygó, a hét lelki minőség, a kapcsolódó színek mentén mozdult az én kezem is alkotásra.
Egy néhány nappal korábbi megélt lelki töténésem jelent meg Krisztusi mélységben. Állítólag az egész foglalkozás alatt nem szóltam egy szót sem, elemerültem saját énem legbelső világában.
Ilyen, amikor két lélek kapcsolódik egymáshoz, Kisztuson keresztül
Mint olyan sokszor megtapasztaltam, csak vitt egyre mélyebbre a lelkemben. Egyszer csak egy különös világba kerültem és fogtam annak a kezét és éreztem a küzzöttünk áramló mély szeretetet és elfogadást, akinél már feladtam, hogy bármennyie vágyok rá, ez nem törtéthet meg. Ez már több hónapja történt, de a hatása még mindig elevenen él bennem, őrzöm ezt a kincset sohasem múlik el.
"Lelek találkozása KRISZTUSBAN"
Innetől már véget ért a sokféle ellenerő, még Parkinson Kór a Te hatalmad is.
Én igenis örülök és erőt ad életem minden hátralévő pillanatában, amint megélhetem, hogy a Krisztusi úton járok, mégha időnként le-le is térek róla. De megismertem azt az érzést, amikor a Krisztusi úton járva érzem a Ő szetetét és feltétel nélküli elfogadását.
Persze tisztában vagyok vele, ezekben a napokban mindent elkövetsz, hogy ne tudjam élvezni ezeket a lelki történéseket. Hatalmadban áll darabokra törni egyik vállamat, örökre nyomorékká tenni ezt a testrészem és okozhatsz másfél hónap alatt 9 fájdalmas elesést, és a legjobb próbálkozásod egy hét alatt háromszor megjárni a sürgősségi osztályt is.
Itt már majdem győztél, de mint látod, a Krisztusi szeretet, melyet megtaláltam, megvéd attól hogy hatásodra egy értéktelen, magatehetlen, nyomorék senkinek érezzem magam, aki csak mindekinek a terehére van.
Persze néhány napra birtokolhattad a lelkem azon részét aki sohasem tartotta elég jónak, elég értékesnek önmagát.
Már nem tudsz ijesztgetni, pontosan tudom a Parkinson Kór utolsó, legsúlyosabb szakaszába léptem.
Szóval azon a bizonyos lagúnán bármely plillanatban elindulhat velünk lassan a csónak, amiben már csak mi ketten ülünk.
Csupán annyi a változás, hogy mostmár hiszem és tudom, hogy ezt a csónakot nem Te fogod elindítani, hanem az ÉGIEK. Ők tudják, miért kaptam ezt a betegséget, s ők döntenek a földi világból töténő távozásom pontos idejéről és a hogyanjáról.
Látod, így már nem is vagy olyan félelmetes, mint eddig hittelek. Így aztán megengedhetem, hogy a veled való örökös küzdelem, a tőled történő örökös rettegés helyett energiáimat a földi szeretteim felé irányítsam, valamint meghalljam az égiek üzenetét a további földi feladataimat illetően.
Természetesen lehetnek, sőt lesznek olyan napjaim, amikor gyengének, elesettnek érzem magam, és réménytelennek a napjaimat. Ekkor türelmelenül követelem az égiektől "Jöjjenek már értem!" Lázadok a számomra még érthetetlen földi kínok ellen.
Egyet viszont megígérek, földi szeretteimnek és az égieknek:
"ÉNSOHA NEM LESZEK AZ, AKI ABSZOLUT FELADJA ,
AMIG ÉLEK, LESZ ERŐM ÉRTELMES FELADATTAL MEGTÖLTENI NAPJAIMAT!"
"Hiszek benne, ez méltó öröksége gyermekeimnek, unokáimnak."
ÁMEN
2025. szeptember 29.
