Kétségbeesés, küzdelem, elfogadás – utam a 2-es típusú cukorbetegségben érintettek mentálhigiénés konzultációjáig

„Talán nekem is van közöm ahhoz, milyen sors vár rám ezután, lehet hogy nemcsak egy szerencsétlen áldozat vagyok, hanem önmagáért felelősséget vállalni képes ember is.”

Kórházunk új szolgáltatása keretében – a Sorsfonó Önismereti Egyesület felajánlásaként - lehetőséget kínálunk Önnek egy díjtalan mentálhigiénés konzultációra, ahol lehetősége nyílik a 2-es típusú cukorbetegséggel együtt járó lelki problémákról való segítő beszélgetésre, az életmóddal és a táplálkozással kapcsolatos konkrét, személyre szabott gyakorlati problémák megbeszélésre. Egy fő maximum 3 alkalommal veheti igénybe.

A konzultációt vezeti:

Galambosné Varjú Blanka mentálhigiénés szakember

Egy rövid hír, mely napjainkban látott napvilágot a Békéscsabán.

Ki vagyok én, mi vezetett ehhez a felajánláshoz? Blogomon sokmindent elmondtam már magamról, munkámról, most egy sajátos szelettel kívánok bemutatkozni.

2012. március 17-ét mutatott a naptár, amikor kezembe kaptam a laboreredményem. A közel húsz éve kezelőorvosom még nem látott nálam ilyen rossz eredményt. Vércukrom 11,8, HbA1c 9,7, rossz májfunkció, hasnyálmirigy működési zavar, és még hosszan sorolhatnám a rossz eredményeket. Azonnali hasi ultrahang vizsgálat, laborkontroll. A végeredmény 2-es típusú cukorbeteg lettem.

Meghallgattam orvosomtól, hogyan tovább, de szinte semmit nem tudtam felfogni. Csak az zakatolt bennem, soha többé nem élhetek „normális életet”, bújtam az internetet, egyre reménytelenebbnek éreztem az elkövetkező éveimet.

Ráadásként egekbe szökött a korábbi normális vérnyomásom. Rohantam a szemorvoshoz, újabb lesújtó hír: a szemfenéken már láthatók a cukorbetegség és a magas vérnyomás okozta elváltozások.

 Ebben az időszakban összefutottam egy kedves ismerősömmel, aki közölte a férje cukorbeteg, és most vesedialízisre jár (szövődmény!). Ha tudna 10 kilót fogyni szóba jöhetne veseátültetés. Aztán ráadásként megtudtam, egy tőlem 10 évvel fiatalabb volt kollégám megvakult a cukorbetegségtől, és néhány éve meghalt.

Lelkemben már összeraktam kétségbeejtő jövőmet, megvakulok, levágják a lábam, felmondja a vesém a szolgálatot. Az már csak apróság, hogy inzulinra fognak, és naponta szurkálhatom magam. Tudtam magamról, az átlagnál érzékenyebb ember vagyok, és azt is, hogy az csak rontja a helyzetemet, hiszem a lelki tényezőknek is nagy szerepe van a betegség kialakulásában, kórlefolyásában.

Eltelt néhány hét és sikerült megfordítani a látásmódomat. Talán nekem is van közöm ahhoz, hogy milyen sors vár rám ezután, lehet nemcsak egy szerencsétlen áldozat vagyok, hanem önmagáért felelősséget vállalni képes ember is.

Megszületett a döntésem: először is mindent megtanulok amit lehet erről a fránya betegségről, aztán végiggondolom, mit hogyan tudok beépíteni az új életembe, anélkül, hogy áldozatként tekintsek önmagamra.

Az önsajnálatból lassan, lépésenként átmentem a küzdésbe, minden nap kerestem, mi az amivel elviselhetővé tudom tenni megváltozott helyzetem.

  

  

Konzultáltam dietetikussal, sorstárssakkal. És nem utolsó sorban pszichológus segítségét is igénybe vettem.

Kezelőorvosom felkészített arra, hogy rövidesen megkezdi gyógyszeres kezelésem, csak egyenlőre megfigyeli a táplálkozás és életmód váltásra hogyan reagál a szervezetem.

Júliusban bekövetkezett a nagy fordult, az éhgyomri vércukrom 6,2 lett, a HbA1c értékem 5.8. Rendeződött a májfunkcióm és a hasnyálmirigy működésem. Egyéb értékekben is pozitív változást jelzett a laborvizsgálat.

Felcsillant a remény, érdemes küzdeni, komolyan venni magam. Ez a változás szárnyakat adott. Igen, mások lettek a körülvevő határok, de ki lehet alakítani egy örömteli életet így is.

Először csak tudomásul vettem, majd lassan elfogadtam a megváltoztathatlan tényt: 2-es típusú cukorbeteg vagyok, amíg élek.

Megtanultam másképp főzni, már rutinból működött miben mennyi és milyen típusú szénhidrát van. Megtanultam utazni, családi és egyéb rendezvényeken résztvenni, úgy hogy ne kerüljek kiszolgáltatott helyzetbe. Sok mindenre én jöttem rá, és mindig izgalommal vártam az újabb laborkontrollt. Az eredmény nem maradt el. Ahogy a testi és lelki energiáimat a minőségi életem felépítése szolgálatába állítottam, kiderült, nekem is süt a nap az égbolton.

Nehéz év van mögöttem, de nem bánom küzdelmem egyetlen percét sem. Büszke és elégedett vagyok, hiszem, ez rajtam múlott. A 2013. májusában átvett laborétekben, gyakorlatilag nincs csillag – és mindez gyógyszeres segítség nélkül! Éhgyomri vércukor 5,3, HbA1c 5,7, miközben a 66-dik életévemben járok. Szemvizsgálaton mindent rendben találtak, a szemfenéken kóros elváltozás nem található.

Úgy érzem, ezt a csatát megnyertem hosszú távon.

Nos ez az én történetem, ami arra motivált, segítsek sortársaimnak is eligazodni e betegség útvesztőiben. Megtalálni a saját járható útjukat, kialakítani egy számukra elfogadható más, de minőségi életet. Hiszek benne, erre mindenki képes.

A cukorbetegek lélek nélkül élnek

Magyarországon ezentúl a cukorbetegek lélek nélkül élnek. Július elsejétől a vércukorszintjük kizárólag a diétától függ "Csak akkor bukik meg valaki, ha nem figyel eléggé a diétára"- olvastam a Békés Megyei Hírlap május 2-i számában. Nem gondoltam, ilyen egyszerű cukorbetegnek lenni. Betartom a diétát, és minden rendben. Szóval, ha már a sors ezt a betegséget mérte rám, cserébe a lelkem megszűnik működni. Nem reagálok a számomra megterhelő életeseményekre, amire a népnyelv azt mondja: "felmegy a cukra". Szóval elveszíthetem a munkámat, leéghet a házam, kiderülhet szeretteimről, hogy gyógyíthatatlan betegek, tönkre mehet a házasságom, meghalhatnak a legféltettebb családtagjaim, várhat rám fájdalmas műtét, és még sorolhatnám azokat a helyzeteket, amelyek hatására eddig felment a vércukrom, megemelkedett a vérnyomásom, stb.

"Léteznek olyan laborvizsgálatok, melyek az utóbbi három hónap eredményét közlik átlagban. Ha ez magas, akkor világos, hogy a beteg nem tartotta be az előírásokat"

Érdekes, én azt tapasztaltam, ha érzelmileg megviselt valami arra számos testi reakció érkezett. Emlékszem, egyszer kerékpárral elestem, majdnem elütött egy autó. Másnap mentem laborba, és 7.8-as vércukrot mértek. Egy hét múlva megismételték a vizsgálatot, és 4.5-es érték lett.

Aztán egy másik alkalommal elveszettem a jobb fülemre a hallásomat. A hallásvizsgálaton 80 százalékos halláskárosodást állapítottak meg, és azonnal kórházba utaltak. A háziorvosomhoz menten a hallásvizsgálat után rögtön EKG-ra. Nekem alacsony a vérnyomásom, a háziorvosom ez alkalommal 210/120-as vérnyomást mért.

Két hónapja cukorbeteg lettem. Akkor mostmár nem kell félnem az ilyen lelki alapon bekövetkező testi tünetektől, elég a diétát betartani. Csak az én esetemben van egy nagy baj. Hiába tartom be a diétát betűről-betűre, sőt még sporttal is kiegészítem, az én lelkem nem szűnt meg működni. Feszültség esetén felmegy a vérnyomásom, szívtáji fájdalmaim vannak, megáll a szervezetemben a víz, gyomfájdalom és fejfájás gyötör, stb.

Egy percig sem kérdőjelezem meg, hogy komoly személyes felelősség terhel a cukorbetegségem alakulását illetően. Tény, hogy a diéta egyik meghatározó pillére a betegség kordában tartásának, a szövődmények megelőzésének. Csak a lelkem háborog a dolgok ilyen egyoldalú leegyszerűsítése ellen. Én például a cukorbetegséget, egy testi betegséget követő lelki trauma szövődményeként kaptam. Nálam a lelki megrázkódtatásokat nagyon gyakran súlyos testi betegségek követetik.

És hiába az új rendelet, az én lelkem nem szűnt meg létezni és működni a betegségem óta sem. Eddig "csak" a betegségemmel járó nehézségektől, a várható szövődményektől féltem. Most már három hónapon át szoronghatok a következő laborvizsgálattól. Közben pedig különböző események történnek az életemben, ami mind kihat a testi működésemre is. Szomorú és ijesztő egyszerre, hogy 2012-ben a test működését a lélek nélkül elképzelhetőnek tarja az orvostudomány, hogy nem axiómaként kezelik, a test és lélek kölcsönhatását.

Nem tudom hány felelőtlen cukorbeteg él ebben az országban, aki nem törődik az egészségével, nem tartja a diétát. Csakhogy őket is lehet más oldalról megközelíteni: miért nem fontos számukra az egészségük, miért nem tudják annyira szeretni magukat, hogy vigyázzanak magukra. Az önmagát szerető ember, minden külső szankció nélkül őrzi testi-lelki egészségét. És milyen büntetést kapjanak az önszeretetre képtelen emberek, főleg ha cukorbetegek? Itt van egy súlyos probléma. Arról, hogy valaki nem tudja szeretni önmagát a szülei, szűkebb és tágabb családi, társadalmi környezete felelős első sorban. De mielőtt a szülőket kiáltanánk ki bűnösnek, gyorsan megjegyzem ők azért nem tudták önszeretetre képesnek felnevelni gyermeküket, mert már ők sem tudták jól szeretni magukat. És ez a lánc vég nélkül időben visszavezethető. Persze, ez a hiány sok-sok tudatos önismereti munkával részben pótolható, de hiánytalanul nem.

Úgy gondolom, ha tényleg fontos a cukorbetegek sorsa, akkor arra is figyelmet kell szentelni, milyen életesemények előzték meg a betegség kialakulását, hogyan viseli az egyén az élet nehézségekkel teli napjain a betegségét. Képes-e pl. egy műtét előtti szorongás közepette, vagy szeretett családtagja koporsójánál állva a diétára figyelni? Netán olyan erős lelki fájdalmat él át, ami felülír minden diétás önkontrollt. Az is megeshet, hogy egy hosszú út vezet el odáig, hogy képessé váljon valaki a diéta elkezdésére.

„Ne ítélj, hogy ne ítéltess” – amíg nem ismerjük az egyes embert érintően a miérteket, emberségesebb és célravezetőbb lenne nem ítélkezni, nem büntetni, hanem olyan segítséget nyújtani, ami elvezethet az életigenléshez, a belső motiváltsághoz az egészségmegőrzésért.

Engedtessék meg, hogy egy cukorbeteg esetleg nem nem akar, hanem nem képes figyelni az orvosi előírásokra.

Zárógondolatom szakmai alátámasztásaként idézek egy példát a pszichodráma módszerrel vezetett önismereti csoportjaimból:

Egy 2-es típusú inzulinos cukorbeteg 8 éve – minden orvosi és személyes igyekezete ellenére nem tudta vércukor értékét elfogadható szinten tartani, sőt komoly hízásnak indult. Az egyéves önismereti csoportban feldolgozott néhány sorsfordító pszichés traumát, melynek eredményként vércukorszintje normalizálódott. Többszöri  HbA1c értéke 6 lett. Erről bővebben a szakmai blogom „Halva született érzések” című esettanulmányában írtam.

Halva született érzések - egy inzulinos cukorbetegről szóló esetismertetés

Pszichodráma, playback színházi és viselkedésterápiás módszerrel vezetett önismereti csoportunkba járó 52 éves tanárnő története.12 éve 2-es típusú inzulinos cukorbeteg, akinek nem sikerült 8 éve normalizálni a vércukor szintjét, súlya rohamos növekedésnek indult, folyamatosan falásrohamai vannak, kényszeres evő. A klinikai halál állapotában születik, ahol első anyaméhen kívüli élménye, hogy ütik, kialakul egy pszichés blokk: érezni fáj.  Tesztoszteron túltermeléssel küzd kicsi kora óta, mely extrém szőrösödéssel is jár. Emiatt a gyerekek gúnyolják, kiközösítik, kialakul benne az érintéstől való félelem. E két traumát sikerült feldolgoznia az egyéves csoportmunkában, melyek eredményeként megszűnt inzulin rezisztenciája, HbA1c értéke 6 körül normalizálódott, meri érezni saját és mások érzéseit, képessé vált az érintés elfogadására, átalakította táplálkozását, élete részévé vált a rendszeres mozgás.