Az elmaradt búcsú terhe

Az el nem gyászolt veszteségeink egész életünkön keresztül megnehezítik életünket, megbetegíthetnek, akadályozhatják kiteljesedésünket az élet egyes területein.

Rékával, egy általam pszichodráma módszerrel vezetett önismereti csoportban ismerkedtem meg. Életének, a csoportban végezett munkájának csak egy szeletét mutatom be, mintegy illusztrálva mekkora súlya lehet életünkben az el nem gyászolt veszteségeknek.

Réka 13 éves koráig élte a gondtalan gyermekéveit. Kitűnő tanuló volt, orvosi pályáról ábrándozott. Aztán egyik óráról a másikra fel kellett nőnie. Édesanyjáról kiderült, hogy daganatos beteg. Hirtelen kórházba került, többé már nem találkozott az egészséges édesanyjával. Otthon ő vette át a helyét a háztartás vezetésében, amikor hazakerült a kórházból ő ápolta, fürdette szinte egyedül két évig. 15 évesen, elsős gimnazistaként meghalt édesanyja. Azt, hogy mi volt a betegsége, csak felnőtt korában osztotta meg vele a család. Az addig jó tanuló, jól nevelt kislányból, dacos, tanulást elhanyagaló kamaszlánnyá vált. Alig kettesekkel végigküzdötte a középiskolát, eközben nagyon megromlott édesapjával a kapcsolata.

19 évesen férjhez ment, az anyaság jelentette neki a kiteljesedést, a családjáért élt, dolgozott. Gyermekkori álmát, hogy felsőfokon tanulni szeretne, mélyen eltemette magában. Semmilyen vizsgához kötött iskolai teljesítményre nem volt képes, pánik beteg, és depressziós lett.

Az édesanya elvesztésének története:

Az utolsó kórházban töltött napok alatt Réka bement az édesanyjához, és meghitt beszélgetésbe kezdtek. Ekkor megjelent egy közeli rokon, aki kivonszolta a szobából – „ez nem neked való hely”. Másnapra az édesanyja meghalt. Réka így életében nem tudott elbúcsúzni tőle, örök kérdésként maradt lelkében miről beszélgettek volna, mit mondott volna neki édesanyja.

Az, hogy nem tudott tőle elköszönni, megnehezítette az elgyászolását. 15 évvel a halála után, még teljesen feldolgozatlan volt vesztesége, ez okozta felnőtt kori betegségeit és tanulási nehézségeit.
A pszichodráma módszerrel sikerült feldolgoznia édesanyja elvesztését, sikerült lélekben elbúcsúzni tőle. Ezt követően néhány hónap alatt elmúlt a depressziója és pánik betegsége. Megszűnt a tanulási blokk. Valamint két hónappal az önismereti csoport befejezését követően sikeres angol nyelvvizsgát tett, majd júniusban két tantárgyból emelt szinten leérettségizett. Júliusban főiskolára nyert felvételt, ahol most végzős hallgató.

A cukorbetegek lélek nélkül élnek

Magyarországon ezentúl a cukorbetegek lélek nélkül élnek. Július elsejétől a vércukorszintjük kizárólag a diétától függ "Csak akkor bukik meg valaki, ha nem figyel eléggé a diétára"- olvastam a Békés Megyei Hírlap május 2-i számában. Nem gondoltam, ilyen egyszerű cukorbetegnek lenni. Betartom a diétát, és minden rendben. Szóval, ha már a sors ezt a betegséget mérte rám, cserébe a lelkem megszűnik működni. Nem reagálok a számomra megterhelő életeseményekre, amire a népnyelv azt mondja: "felmegy a cukra". Szóval elveszíthetem a munkámat, leéghet a házam, kiderülhet szeretteimről, hogy gyógyíthatatlan betegek, tönkre mehet a házasságom, meghalhatnak a legféltettebb családtagjaim, várhat rám fájdalmas műtét, és még sorolhatnám azokat a helyzeteket, amelyek hatására eddig felment a vércukrom, megemelkedett a vérnyomásom, stb.

"Léteznek olyan laborvizsgálatok, melyek az utóbbi három hónap eredményét közlik átlagban. Ha ez magas, akkor világos, hogy a beteg nem tartotta be az előírásokat"

Érdekes, én azt tapasztaltam, ha érzelmileg megviselt valami arra számos testi reakció érkezett. Emlékszem, egyszer kerékpárral elestem, majdnem elütött egy autó. Másnap mentem laborba, és 7.8-as vércukrot mértek. Egy hét múlva megismételték a vizsgálatot, és 4.5-es érték lett.

Aztán egy másik alkalommal elveszettem a jobb fülemre a hallásomat. A hallásvizsgálaton 80 százalékos halláskárosodást állapítottak meg, és azonnal kórházba utaltak. A háziorvosomhoz menten a hallásvizsgálat után rögtön EKG-ra. Nekem alacsony a vérnyomásom, a háziorvosom ez alkalommal 210/120-as vérnyomást mért.

Két hónapja cukorbeteg lettem. Akkor mostmár nem kell félnem az ilyen lelki alapon bekövetkező testi tünetektől, elég a diétát betartani. Csak az én esetemben van egy nagy baj. Hiába tartom be a diétát betűről-betűre, sőt még sporttal is kiegészítem, az én lelkem nem szűnt meg működni. Feszültség esetén felmegy a vérnyomásom, szívtáji fájdalmaim vannak, megáll a szervezetemben a víz, gyomfájdalom és fejfájás gyötör, stb.

Egy percig sem kérdőjelezem meg, hogy komoly személyes felelősség terhel a cukorbetegségem alakulását illetően. Tény, hogy a diéta egyik meghatározó pillére a betegség kordában tartásának, a szövődmények megelőzésének. Csak a lelkem háborog a dolgok ilyen egyoldalú leegyszerűsítése ellen. Én például a cukorbetegséget, egy testi betegséget követő lelki trauma szövődményeként kaptam. Nálam a lelki megrázkódtatásokat nagyon gyakran súlyos testi betegségek követetik.

És hiába az új rendelet, az én lelkem nem szűnt meg létezni és működni a betegségem óta sem. Eddig "csak" a betegségemmel járó nehézségektől, a várható szövődményektől féltem. Most már három hónapon át szoronghatok a következő laborvizsgálattól. Közben pedig különböző események történnek az életemben, ami mind kihat a testi működésemre is. Szomorú és ijesztő egyszerre, hogy 2012-ben a test működését a lélek nélkül elképzelhetőnek tarja az orvostudomány, hogy nem axiómaként kezelik, a test és lélek kölcsönhatását.

Nem tudom hány felelőtlen cukorbeteg él ebben az országban, aki nem törődik az egészségével, nem tartja a diétát. Csakhogy őket is lehet más oldalról megközelíteni: miért nem fontos számukra az egészségük, miért nem tudják annyira szeretni magukat, hogy vigyázzanak magukra. Az önmagát szerető ember, minden külső szankció nélkül őrzi testi-lelki egészségét. És milyen büntetést kapjanak az önszeretetre képtelen emberek, főleg ha cukorbetegek? Itt van egy súlyos probléma. Arról, hogy valaki nem tudja szeretni önmagát a szülei, szűkebb és tágabb családi, társadalmi környezete felelős első sorban. De mielőtt a szülőket kiáltanánk ki bűnösnek, gyorsan megjegyzem ők azért nem tudták önszeretetre képesnek felnevelni gyermeküket, mert már ők sem tudták jól szeretni magukat. És ez a lánc vég nélkül időben visszavezethető. Persze, ez a hiány sok-sok tudatos önismereti munkával részben pótolható, de hiánytalanul nem.

Úgy gondolom, ha tényleg fontos a cukorbetegek sorsa, akkor arra is figyelmet kell szentelni, milyen életesemények előzték meg a betegség kialakulását, hogyan viseli az egyén az élet nehézségekkel teli napjain a betegségét. Képes-e pl. egy műtét előtti szorongás közepette, vagy szeretett családtagja koporsójánál állva a diétára figyelni? Netán olyan erős lelki fájdalmat él át, ami felülír minden diétás önkontrollt. Az is megeshet, hogy egy hosszú út vezet el odáig, hogy képessé váljon valaki a diéta elkezdésére.

„Ne ítélj, hogy ne ítéltess” – amíg nem ismerjük az egyes embert érintően a miérteket, emberségesebb és célravezetőbb lenne nem ítélkezni, nem büntetni, hanem olyan segítséget nyújtani, ami elvezethet az életigenléshez, a belső motiváltsághoz az egészségmegőrzésért.

Engedtessék meg, hogy egy cukorbeteg esetleg nem nem akar, hanem nem képes figyelni az orvosi előírásokra.

Zárógondolatom szakmai alátámasztásaként idézek egy példát a pszichodráma módszerrel vezetett önismereti csoportjaimból:

Egy 2-es típusú inzulinos cukorbeteg 8 éve – minden orvosi és személyes igyekezete ellenére nem tudta vércukor értékét elfogadható szinten tartani, sőt komoly hízásnak indult. Az egyéves önismereti csoportban feldolgozott néhány sorsfordító pszichés traumát, melynek eredményként vércukorszintje normalizálódott. Többszöri  HbA1c értéke 6 lett. Erről bővebben a szakmai blogom „Halva született érzések” című esettanulmányában írtam.

Halva született érzések - egy inzulinos cukorbetegről szóló esetismertetés

Pszichodráma, playback színházi és viselkedésterápiás módszerrel vezetett önismereti csoportunkba járó 52 éves tanárnő története.12 éve 2-es típusú inzulinos cukorbeteg, akinek nem sikerült 8 éve normalizálni a vércukor szintjét, súlya rohamos növekedésnek indult, folyamatosan falásrohamai vannak, kényszeres evő. A klinikai halál állapotában születik, ahol első anyaméhen kívüli élménye, hogy ütik, kialakul egy pszichés blokk: érezni fáj.  Tesztoszteron túltermeléssel küzd kicsi kora óta, mely extrém szőrösödéssel is jár. Emiatt a gyerekek gúnyolják, kiközösítik, kialakul benne az érintéstől való félelem. E két traumát sikerült feldolgoznia az egyéves csoportmunkában, melyek eredményeként megszűnt inzulin rezisztenciája, HbA1c értéke 6 körül normalizálódott, meri érezni saját és mások érzéseit, képessé vált az érintés elfogadására, átalakította táplálkozását, élete részévé vált a rendszeres mozgás.

Halottak napján emlékezzünk a megnem született lelkekre is!

„Van ott fenn egy ország, aki bárkit átölel”, ahová sok kicsi lélek még előbb távozott, mint megszülethetett volna, aki soha nem élhette meg az anyai és apai kéz gyengéd ölelését, és őt helyettünk ölelik ott fenn.

Álljunk meg egy percre, és értük is gyújtsunk egy gyertyát. Nézzünk fel az égre, lássuk őket, ahogy lelkünk kéri: akár piciny fénylő csillagként, akár tiszta lelkű angyalkaként. Engedjük közel lelkünkhöz kicsiny lelkét, érezzük őt, szóljunk hozzá, merjünk lelkébe nézve bocsánatot kérni tőle. Higgyünk benne, egy gyermeki lélek mindent megért, mindent elfogad, mindent megbocsát, csak a megtörténtek tagadását, a szembenézés elkerülését nem. Aztán bocsássunk meg magunknak, hiszen már nem változtathatunk a történteken bármi késztetett, esetleg kényszeríttet a kicsi élet kioltására még megszületése előtt:

• Lehet, nem tudtunk volna enni adnia

• Lehet, az életünkkel kellett volna születéséért fizetnünk, s árván hagyunk egy már

megszületettet

• Lehet, szakmai karrierünket veszélyeztette

• Lehet elhittük, hogy az élet a születéssel és nem a fogantatással kezdődik

• Lehet betegségétől akartuk így megmentetni

• Lehet még túl fiatalok voltunk, akár magunk is gyermekek

• Lehet, úgy éreztünk, még nem vagyunk alkalmasok a szülőszerepre

• Lehet azt hittük, betegségünk nem teszi lehetővé felnevelését

• Lehet az őt nemző férfitől nem akartunk gyermeket

Lehet, lehet, lehet, a sor végtelen hosszú, a saját történetünket csak mi ismerjük. Csak mi tudjuk, hogy egyedül, vagy a gyermeket nemző férfivel közösen hoztuk döntésünket, s milyen körülmények között. Bármiért is tettük, tettünkért felelősek vagyunk, és kötelező legalább egyszer életünk során szembenézni vele. A nemzésnél mindig ketten vagyunk, a személyes felelősségünk vállalása elkerülhetetlen, voltam akár anyajelölt, akár apajelölt.

Ha ezt nem tesszük meg, lelkünk nem tudja elgyászolni őt (őket), s ekkor valóban fizetnünk kell egy életen át akár testi, akár lelki betegséggel.

Önérvényesítő, asszertív magatartás fogalma

Önérvényesítés, angol szóval asszertivitás, asszertív magatartás fogalma: A belső harmónia legfontosabb alapjai az egyén önelfogadása, önbizalma, valamint a mások irányában - vagyis az egyént körülvevő környezet irányában - való hasonló elfogadás és bizalom. Ezen attitűdök meghatározzák, hogyan észleli az egyén a különböző helyzeteket, és jellemző viselkedésjegyek kialakulásához vezetnek.

Az asszertivitás olyan kommunikációs módszer, amely ötvözi az önérvényesítést és a mások érdekeinek figyelembe vételét, ezáltal elősegíti az erőszakmentes kommunikációt és hosszú távon a szociális hatékonyságot. Az asszertivitás tanulható, fejleszthető, s elsajátítása elősegíti és megkönnyíti a konfliktushelyzetek megoldását.

Asszertív kommunikáció:

Az asszertivitás megnyilvánulásai a verbális kommunikációban:

• a szándék, a cél határozott megfogalmazása

• az érzések nyílt kifejezése

• egyenes, világos állítások

• tárgyszerű szavak, kifejezések használata

• nincs kertelés, mellébeszélés

Az asszertivitás megnyilvánulásai a nonverbális kommunikációban:

• magabiztosságot sugalló testbeszéd

• a hang határozott, meleg, nyugodt

• szemkontaktus

• nyílt, őszinte szemek

• egyenes, kihúzott, nyugodt testtartás

Az asszertív magatartás és más magatartás formák

Az asszertív attitűd önelfogadást és mások elfogadását, reális önértékelést, mások és önmagunk tiszteletét jelenti. Viselkedésben az asszertivitás felelősségvállalásban, saját érdekeink közvetítésében és mások érdekeinek figyelembevételében mutatkozik meg.

Az asszertív viselkedés: olyan önérvényesítő magatartás, melynek során képes vagy kifejezni érzéseidet, gondolataidat, érvényesíteni jogaidat és ezáltal elérni céljaidat úgy, hogy eközben figyelembe veszed mások érzéseit, gondolatait, érdekeit és jogait.

Passzív attitűd esetén az egyén önmagát másoknál értéktelenebbnek tartja, és azt gondolja, hogy mások is azt gondolják, hogy nem jó amit tesz. Gyakran úgy ítéli meg a helyzeteket, hogy kudarcot fog vallani. Ezért inkább háttérbe vonul. Azt gondolja, hogy másoknak mindig igaza van, így meg se próbálja érdekeit képviselni. Még mielőtt konfliktus alakulna ki, megadja magát.

A passzív viselkedés azon a meggyőződésen alapul, hogy a másik ember igényei, vagy kívánságai fontosabbak, mint a Te sajátjaid. A másik félnek vannak jogai, de neked nincsenek. Te nem, vagy csak kismértékben tudsz hozzájárulni a dolgok megoldásához, míg a másik fél teljes mértékben. Általában a passzív viselkedés célja, hogy mások kedvében járj és, hogy elkerüld a konfliktusokat.

A passzív viselkedésű ember nem áll ki a jogaiért, vagy ha igen, akkor azt oly módon teszi, hogy azt mások figyelmen kívül hagyják. Igényeinek, véleményének, érzéseinek és meggyőződéseinek bocsánatkérő, bátortalan kifejezése jellemzi.

A manipulatív attitűd, ahogy neve is mutatja, azt jelenti, hogy az egyén hátulról, ferde utakon, ügyeskedve próbálja elérni céljait, mert nem bízik se önmagában, se másokban. Nem tudja elképzelni, hogy kiállhat egyenesen érdekeiért, mert nem tudja elképzelni, hogy elfogadják. Alacsony az önértékelése, és másokat se tart sokra. Ezért folyton gyanakszik, hogy mások hasonlóan manipulálják.

Az agresszív attitűd és viselkedés nem verekedős erőszakosságot jelent, hanem az alacsony önértékelés kompenzálásaképpen kialakított látszólagos önbizalmat. Ezen attitűddel az egyének kiválónak szeretnék látni magukat, ezért másokat alulértékelnek. Úgy tesznek, mintha nem lenne másokra szükségük, és azt gondolják, nem látszik, mennyire nincs önbizalmuk.

Az agresszív viselkedés azon a meggyőződésen alapul, hogy az ember saját igényei, kívánságai és véleménye fontosabb, mint másoké. Az agresszív ember azt gondolja, hogy neki vannak jogai, másoknak nincsenek, hogy ő teljes mértékben hozzá járul a probléma megoldásához, míg mások nem. Az ilyen ember célja a mindenáron való győzelem, ha kell mások figyelmen kívül hagyásával is akár.

Az agresszív ember kiáll jogaiért, de ha kell, megsérti mások jogait eközben. Mások igényeit, kívánságait, érzéseit és véleményeit figyelmen kívül hagyja.

Asszertivitás és asszertív magatartás

A magyar önérvényesítés és az angol assertivity kifejezés valamiféle rámenősséget sugall. Annyiban valóban rámenősségről van szó, hogy az egyén érdekeit érvényesíti. Ez azonban csak akkor valódi érdekérvényesítés, ha megfelelő önbizalom birtokában, mások és azok érdekeinek elfogadásán és tiszta kommunikáción alapszik. Nem önérvényesítés az, ha érdekeinket erőszakosan, mások feletti hatalmunk által vagy mások kijátszásával, manipulálásával érvényesítjük, mert ezek a viselkedések félelmen alapszanak. A saját képességeikben bizonytalanok nem merik nyíltan felvállalni érdekeik ütköztetését, csak felülről vagy hátulról támadva mernek érdekeikért fellépni.

A nem asszertív attitűdök és viselkedésjegyek a gyakori, legtöbbször a gyerekkorban történt elutasítás és negatív ítélet következtében alakulnak ki. Az egyén énképének formálódása erősen függ a környezet visszajelzéseitől. Ha sok a negatív visszajelzés, az egyén negatív képet alakít ki önmagáról. Azonban még gyermekkorunkban sem vagyunk teljesen kiszolgáltatva a külvilág visszajelzéseinek. Megfelelően értékelve a helyzeteket, a visszajelzéseket is differenciáltan lehet értékelni.

Fontos, hogy akár önmagunk, akár mások (pl. gyermekünk) esetében a viselkedést, a tettet értékeljük, és ne a személyt. Mindenki tesz jót és rosszat, viselkedik okosan és bután, elhibáz dolgokat, és kiválóan meg tud csinálni sokmindent. Ezeket a helyzeteket lehet értékelni, de egy-egy helyzet nem minősíti teljességében az egyént.

Az asszertivitás olyan kommunikációs módszer, amely az önérdeket és mások érdekét harmonikusan kombináló viselkedést, a hosszú távú szociális hatékonyságot segíti, és amelynek elsajátítása a nehezen kezelhető, konfliktusos helyzetekben mindenki számára biztos megoldást jelent.

Az asszertív viselkedést tanulással tudjuk elsajátítani. Az asszertivitás megtanulása megoldást adhat, ha valaki úgy érzi, sokszor nem éri el, amit szeretne, ha konfliktushelyzetekben gyakran tapasztal szégyenérzetet, vagy ellenkezőleg, túlzott indulatokat, amelyeken nem tud úrrá lenni. A tanulás megkezdése előtt és annak folyamán tisztában kell lennünk azzal, hogy mennyire is érezzük magunkat asszertívnek.

Az asszertív jogok listája

Az alábbi asszertív jogok listája, segít az asszertivitás felmérésében: alaposan olvasd végig, dönts el, hány tételről állíthatod, valóban érvényes-e Terád. Természetesen a joglista még hosszan folytatható, itt csak a legfontosabbakat írtuk le.

1. Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled

2. Jogod van ahhoz, hogy kifejezd saját érzéseidet és véleményedet

3. Jogod van ahhoz, hogy meghallgassanak és komolyan vegyenek

4. Jogod van ahhoz, hogy megállapítsd, mi fontos neked és mi nem

5. Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél

6. Jogod van ahhoz, hogy kérd, amire szükséged van

7. Jogod van ahhoz, hogy megkapd, amiért fizettél

8. Jogod van ahhoz, hogy információt kérj szakemberektől, beleértve az orvosokat is

9. Jogod van ahhoz, hogy hibát kövess el, és vállald a következményeket

10. Jogod van ahhoz, hogy ne képviseld az érdekeidet

11. Jogod van ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményedet

12. Jogod van ahhoz, hogy megbetegedj

13. Jogod van ahhoz, hogy azt mondd: nem tudom

Az asszertivitás nem csoda, de csodálatos hatása lehet, ha indulatainkat másokat tisztelve tudjuk kifejezni. Ha megvédjük magunkat anélkül, hogy másokat megbántanánk, ha meghallgatjuk a másik álláspontját és tudunk mindkettőnk számára elfogadható megoldást találni.

Vajon miért viselkedem az adott helyzetben így? Miben különbözik ez a helyzet más helyzetektől? Érdemes végiggondolni a fent említett lehetőségeket is. Melyikek segítenének az adott helyzetben?

Az asszertivitás művészet, ezt mindenkinek meg kell tanulni! Hogyan legyünk önmagunk anélkül, hogy megbántanánk a másikat? Eredendően, születésünktől fogva magunkban hordozzuk az agresszivitást, amellyel saját területünket védjük és az akaratunkat érvényre juttatjuk, és a félelmet, amelyből passzivitásunk, megadásunk táplálkozik. Az asszertivitás nem csoda, de csodálatos hatása lehet, ha indulatainkat másokat tisztelve tudjuk kifejezni. Ha megvédjük magunkat anélkül, hogy másokat megbántanánk, ha meghallgatjuk a másik álláspontját és tudunk mindkettőnk számára elfogadható megoldást találni.

IDŐ-S-KOR - ELENGEDÉS

Közeledik november az elengedés, elmúlás hónapja. Életünkben nagyon fontos, hogy képesek legyünk elengedni megélt életeseményeket. Ez segíthet az átélt sokszor fájdalamas élmények feldolgozásában, megmenthet bennünket attól, hogy belebetegedjünk a történtekbe. Az elengedésben nagyon sokat segítenek a rítusok, melyek napjainkban szinte elmúlóban vannak. Néhány példa arra, mit kellhet elengednünk az életünk során: szeretett halottainkat, még élő szüleinket, felnövő gyermekeinket, váláskor házastársunkat, elvesztett munkahelyünket, egészségünket. Fontos egy-egy megélt életszakaszunk - gyermekkor, ifjúkor, felnőttkor - lezárása is. Egy-egy életciklusunk lezárásában segíthet Pinkola Estés Klarissa: A farkasokkal futó asszonyok című könyve.

A felnőttkor elengedésére olvashatnak egy példát az alábbi írásban, mely ötlet, minta is lehet egy ilyen típusú lelki munkához.

REKVIEM A FELNŐTT KOROMÉRT

Megpróbáltalak titokban, észrevétlenül elhagyni. Köszönöm, hogy nem engedted. Ezer apró jelet küldtél arról, hogy még dolgom van veled. Hogy téged nem lehet, csak úgy, mint egy elhasznált papír zsebkendőt félredobni.

Jelezted a testemben, tudtad – itt biztos észre veszlek. Hát nem így történt. Aztán küldted a depressziót a lelkembe, ez sem használt. Küldtél fontos üzeneteket: kicsit olyan nekem ez a 60. születésnap, mintha meghalni készülnék. Nem értettem. Sírtam, kétségbe estem, agyaltam. És most eljutottam oda, hogy érzek. Érzem, téged végleg elveszítettelek. Ha már a haldoklótól megijedtem, fel sem ismertem, akkor most a halottól illik tisztes búcsút venni.

Először is a köszönet hangján szólok hozzád. Köszönöm, hogy túléltelek. Nagy küzdelem volt testben-lélekben egyaránt.

Megtanítottál, hogy nincs reménytelen helyzet. Megmutattad, az élet bármilyen terhet tegyen a vállamra, kibírom. Igaz időnként összeroskadok, lázadok, feladom – de mindig megtalálom azt az utolsó szalmaszálat, ami átlendít az élhetőbb hétköznapokba. Engedelmeddel, ezt a képességem – miután segítségeddel ilyen szépen kifejlesztettem, viszem tovább.

Sok minden veled véget ért, örökre elmúlt az életemből. Már nem leszek soha fiatal, már nem adok gyermeknek életet, már nem élvezem a gyermeknevelés szépségeit. Már nem tanulok új szakmát, nem lesznek munkahelyeim. Többé nem élvezem a munkahelyi kollektívába tartozás szépségét, de megszabadulok az ezzel járó fájdalomtól is. Nem rendezek többé fesztiválokat, konferenciákat.

Másfajta kihívások, másfajta küzdelmek várnak.

Búcsúzom veled együtt gyermekkoromtól is, így most kettőtökhöz szólok: Isten veled anyahiány, apahiány, rút kiskacsa, ki annyit szenvedtél a másságtól; Isten veled férfiaktól való félelem, megfelelési kényszer, kisebbrendűségi komplexus, teljesítménykényszer. Ti is a gyermek- és felnőttkoromban elmaradhatatlan útitársaim voltatok. Most búcsúzom tőletek is. Keményen megdolgoztam, hogy itt hagyhassalak benneteket, örökre a felnőttkor sírjába zárva.

Titeket nemcsak egyszerűen eltemetlek, de el is hamvasztalak, mert még képes lennék visszajönni a sírhoz, és kikaparni a csontocskáitokat, s azokból újra életre kelteni benneteket.

Búcsúzom tőled fájdalmasan gyönyörű szexuális életem. Jó hogy voltál nekem. Szerettem volna többet, szebbet, de most megbékélek azzal, amire képes voltam. Nem tudom találkozom-e még veled. Azért téged nem hamvasztalak el. Ha leszel is az életemben, az már más lesz, az már nem te leszel, ki azért hű társam voltál felnőttségemben.

Búcsúzom tőled elképzelt, vágyott családi életem, amikor még reméltem gyermekeim felnőve fizikai és lelki közelségben maradnak. Sok szenvedés után elengedem azt az illúziót, hogy ők velem megosztják életüket. Kirepültek a fészekből, megtettem, ami tőlem tellett, most pedig nézzek az égboltra, élvezzem szabad szárnyalásukat. Egészségesen, életképesen szárnyalnak.

Kényszeres evésem, most hozzád is szólok. Téged is nagyon szerettelek volna a felnőtt korommal eltemetni. De ne örülj, idős korom egyik szakaszában te sem úszod meg a máglyahalált. Sőt a hamvaidat is szétszórom, mert te még abból is képes lennél feltámadni. Ne reménykedj, hogy hosszú távon még pusztítani hagyom általad testemet, lelkemet.

Búcsúzom tőletek közeli és távoli megélt örömök, bánatok, küzdelmek, munkasikerek, megélt és kihunyt barátságok, emberi kapcsolatok.

Kedves szeretett Felnőttkorom! Köszönöm, hogy én búcsúzhatom Tőled, és nem fordítva történt. Ígérem emléked mélyen megőrzöm szívemben. Eddigi életemben sok-sok kereszttel jelzetten nyugszanak felnőttkori beteljesületlen álmaim, vágyaim. Hát vidd most őket is, induljatok. Vár benneteket Kháron ladikja. Szálljatok be a csónakba, s evezzetek át a túlsó partra. Én már békében integetek nektek.

Indulj Kháron, ne késlekedj. Valamennyit jó szívvel látom a hajódon. Na indulj már, mert még meggondolom magam és én is felszállok.

Nézlek titeket, felnőttkorom utasait, egyre távolabb vagytok tőlem, már alig látszotok a horizonton. S végül elnyelt benneteket az éj anya.

Isten veletek, nyugodjatok békében. Kérem, ne kísértsetek. Köszönöm.

Furcsa ez a csönd. Minden olyan néma, üres. Jól van ez így. Egy kis pihenés, és indulok az idő által előírt, általam pedig kiérdemelt korral ismerkedni, barátkozni.

Hát megérkeztem. Időskorú lettem. Nem jobb, nem rosszabb, csak más. Még ismeretlenül nézegetjük egymást.

Kedves Időskorom! Köszöntelek illő tisztelettel. Már örülök, hogy megélhettelek. Biztosan sok izgalmas órát tartogatsz nekem. Kérlek, adj időt, hogy megtapasztaljalak, hogy megtaláljam magam Benned.

Hogy könnyebben menjen az ismerkedés, most megmutatom neked, mit hoztam át a felnőttkoromból. Magammal hoztam az élettapasztalatom, hitem, tudásom, érettségem, szabadságom, önismeretem; a szeretetre-, az elfogadásra-, az elégedettségre-, a kompromisszumra-, és az egyedüllétre való képességem.

Magammal hoztam kései megérkezésemet Istenhez, aki melletted hű társam és iránytűm lesz. Akire mindig számíthatok, aki bármilyen vagyok szeret, elfogad, segít nekem.

Akkor kezdődhet közös életünk: hittel, reménnyel és szertettel.

Csipkerózsa ébredése - pszichodráma esetbemutatás

Pszichdráma módszerrel vezetett önismereti csoportunkba járó 19 éves lány története. A lány szerelmes, de még nem érett meg benne a testi kapcsolat iránti vágy. A fiú testi közeledését erőszaknak éli meg, mely olyan traumát vált ki belőle, hogy bulimás lesz. A traumás esemény feldolgozása eredményeként megszűnt betegsége, és újra képes lett boldog párkapcsolatra.