Kétségbeesés, küzdelem, elfogadás – utam a 2-es típusú cukorbetegségben érintettek mentálhigiénés konzultációjáig

„Talán nekem is van közöm ahhoz, milyen sors vár rám ezután, lehet hogy nemcsak egy szerencsétlen áldozat vagyok, hanem önmagáért felelősséget vállalni képes ember is.”

Kórházunk új szolgáltatása keretében – a Sorsfonó Önismereti Egyesület felajánlásaként - lehetőséget kínálunk Önnek egy díjtalan mentálhigiénés konzultációra, ahol lehetősége nyílik a 2-es típusú cukorbetegséggel együtt járó lelki problémákról való segítő beszélgetésre, az életmóddal és a táplálkozással kapcsolatos konkrét, személyre szabott gyakorlati problémák megbeszélésre. Egy fő maximum 3 alkalommal veheti igénybe.

A konzultációt vezeti:

Galambosné Varjú Blanka mentálhigiénés szakember

Egy rövid hír, mely napjainkban látott napvilágot a Békéscsabán.

Ki vagyok én, mi vezetett ehhez a felajánláshoz? Blogomon sokmindent elmondtam már magamról, munkámról, most egy sajátos szelettel kívánok bemutatkozni.

2012. március 17-ét mutatott a naptár, amikor kezembe kaptam a laboreredményem. A közel húsz éve kezelőorvosom még nem látott nálam ilyen rossz eredményt. Vércukrom 11,8, HbA1c 9,7, rossz májfunkció, hasnyálmirigy működési zavar, és még hosszan sorolhatnám a rossz eredményeket. Azonnali hasi ultrahang vizsgálat, laborkontroll. A végeredmény 2-es típusú cukorbeteg lettem.

Meghallgattam orvosomtól, hogyan tovább, de szinte semmit nem tudtam felfogni. Csak az zakatolt bennem, soha többé nem élhetek „normális életet”, bújtam az internetet, egyre reménytelenebbnek éreztem az elkövetkező éveimet.

Ráadásként egekbe szökött a korábbi normális vérnyomásom. Rohantam a szemorvoshoz, újabb lesújtó hír: a szemfenéken már láthatók a cukorbetegség és a magas vérnyomás okozta elváltozások.

 Ebben az időszakban összefutottam egy kedves ismerősömmel, aki közölte a férje cukorbeteg, és most vesedialízisre jár (szövődmény!). Ha tudna 10 kilót fogyni szóba jöhetne veseátültetés. Aztán ráadásként megtudtam, egy tőlem 10 évvel fiatalabb volt kollégám megvakult a cukorbetegségtől, és néhány éve meghalt.

Lelkemben már összeraktam kétségbeejtő jövőmet, megvakulok, levágják a lábam, felmondja a vesém a szolgálatot. Az már csak apróság, hogy inzulinra fognak, és naponta szurkálhatom magam. Tudtam magamról, az átlagnál érzékenyebb ember vagyok, és azt is, hogy az csak rontja a helyzetemet, hiszem a lelki tényezőknek is nagy szerepe van a betegség kialakulásában, kórlefolyásában.

Eltelt néhány hét és sikerült megfordítani a látásmódomat. Talán nekem is van közöm ahhoz, hogy milyen sors vár rám ezután, lehet nemcsak egy szerencsétlen áldozat vagyok, hanem önmagáért felelősséget vállalni képes ember is.

Megszületett a döntésem: először is mindent megtanulok amit lehet erről a fránya betegségről, aztán végiggondolom, mit hogyan tudok beépíteni az új életembe, anélkül, hogy áldozatként tekintsek önmagamra.

Az önsajnálatból lassan, lépésenként átmentem a küzdésbe, minden nap kerestem, mi az amivel elviselhetővé tudom tenni megváltozott helyzetem.

  

  

Konzultáltam dietetikussal, sorstárssakkal. És nem utolsó sorban pszichológus segítségét is igénybe vettem.

Kezelőorvosom felkészített arra, hogy rövidesen megkezdi gyógyszeres kezelésem, csak egyenlőre megfigyeli a táplálkozás és életmód váltásra hogyan reagál a szervezetem.

Júliusban bekövetkezett a nagy fordult, az éhgyomri vércukrom 6,2 lett, a HbA1c értékem 5.8. Rendeződött a májfunkcióm és a hasnyálmirigy működésem. Egyéb értékekben is pozitív változást jelzett a laborvizsgálat.

Felcsillant a remény, érdemes küzdeni, komolyan venni magam. Ez a változás szárnyakat adott. Igen, mások lettek a körülvevő határok, de ki lehet alakítani egy örömteli életet így is.

Először csak tudomásul vettem, majd lassan elfogadtam a megváltoztathatlan tényt: 2-es típusú cukorbeteg vagyok, amíg élek.

Megtanultam másképp főzni, már rutinból működött miben mennyi és milyen típusú szénhidrát van. Megtanultam utazni, családi és egyéb rendezvényeken résztvenni, úgy hogy ne kerüljek kiszolgáltatott helyzetbe. Sok mindenre én jöttem rá, és mindig izgalommal vártam az újabb laborkontrollt. Az eredmény nem maradt el. Ahogy a testi és lelki energiáimat a minőségi életem felépítése szolgálatába állítottam, kiderült, nekem is süt a nap az égbolton.

Nehéz év van mögöttem, de nem bánom küzdelmem egyetlen percét sem. Büszke és elégedett vagyok, hiszem, ez rajtam múlott. A 2013. májusában átvett laborétekben, gyakorlatilag nincs csillag – és mindez gyógyszeres segítség nélkül! Éhgyomri vércukor 5,3, HbA1c 5,7, miközben a 66-dik életévemben járok. Szemvizsgálaton mindent rendben találtak, a szemfenéken kóros elváltozás nem található.

Úgy érzem, ezt a csatát megnyertem hosszú távon.

Nos ez az én történetem, ami arra motivált, segítsek sortársaimnak is eligazodni e betegség útvesztőiben. Megtalálni a saját járható útjukat, kialakítani egy számukra elfogadható más, de minőségi életet. Hiszek benne, erre mindenki képes.