2015. augusztus 31., hétfő

Szabadság vagy béklyó? Párkapcsolati dzsessz

MI-hez  jól jön a kreativitás, hogy a bonyolultból egyszerűt varázsoljunk. A kreativitáshoz pedig a szabadság, mert csupán a béklyók alatt nem szól jól a párkapcsolati dzsessz.

Charles Mingus amerikai nagybőgős, a "dzsessz dühös embere" egyszer azt mondta: Az egyszerűt bonyolulttá tenni mindennapos dolog, a bonyolultat egyszerűvé varázsolni, - ez a kreativitás!
A dzsessz olyan mint a párkapcsolat, olyan mint a szerelem. Nagyon bonyolultnak hangzik, miközben végtelenül egyszerű.A zenészek játszanak, megszólítják egymást, válaszolnak egymásnak, szabad az egyéni improvizáció, de van visszatérő közös téma is. A dzsessz akkor a legjobb, ha azok akik játsszák, értik egymást, együtt rezegnek, hogy valami új, közös dolog jöjjön létre. Ilyenkor a hangok színes kavalkádjából egyszer csak harmónia emelkedik ki, a kakofóniából együtthangzás lesz.  A hosszú ideje együtt játszó zenészek általában kottát írnak, jól jön az a nehéz időszakokban.

A párkapcsolatoknak is megvan a kottájuk, amely keretezi a közös játékot. A kottaalakítás folyamatának egyik prototípusát kínálja Ellyn Bader és Peter Pearson amerikai pszichológusok 2013-as párkapcsolati fejlődési modellje.
A szerzőpáros a párkapcsolat fejlődési szakaszait a Margaret Mahler nevéhez köthető tárgykapcsolat elméletre támaszkodva, azzal párhuzamba állítva dolgozta ki. Szerintük a tartós párkapcsolat hasonló fázisokon keresztül alakul, s válik érett kapcsolattá, mint a tárgykapcsolat-elméletben ismert anya-gyermek viszony. A modell szerint a párkapcsolati fejlődés során hasonló konfliktusok, kihívások nehezítik és érlelik az intimitás és az autonómia egyensúlyának megtalálását. Vagyis a közös dallam megszületését.

Az első fázis a szimbiózis, vagy másként a ragaszkodás időszaka, ezek a mézeshetek, amikor dúl a szerelem, és a pár sosem akar elválni.Kezdődik a zene, összecsúsznak a dallamok, egybefolynak a hangok.
A második szakasz a differenciálás időszaka: a pár tagjai kezdik felismerni, elismerni és kezelni a különbségeiket. Már kihallatszanak a különböző hangszerek, fel lehet ismerni az egyedi hangzásokat. 
A gyakorlás időszakában felfedezhetik a függetlenségüket, újra előtérbe kerülnek a párkapcsolaton kívüli kapcsolatok, intenzívebb konfliktusok, szabaddá válik az improvizáció.
Az utolsó előtti fázis az (újra) közeledés periódusa, amelyben a pár tagjai ismét visszatérnek egymáshoz, mélyül a szex, bensőséges a dzsessz.
Az utolsó szakasz pedig a szinergia fejlődési szakasza, amely létrehozza az igazi intimitást, felismerve, hogy a MI több mint a részek összege. Összeáll a dallam, egyszerre hallani az összes hangszert egyben és külön, létrejön az együttállás, csúcson a melódia.
Azonban ahogy a zenében, itt is sokszor el lehet rontani. Az egyes szakaszok számtalan nehézséget hozhatnak, ha például nem tudunk kikerülni az összeolvadásból, ha a differenciálódás túl messzi taszít, vagy ha nem tudunk konfliktusokat megoldani, és ha a másik függetlenségét nem toleráljuk. Ha a visszatalálás nem sikerül, vagy ha megmaradunk a rögtönzésnél. Hosszú távon ilyenkor széthullik a banda. A MI-hez jól jön a kreativitás, hogy a bonyolultból egyszerűt varázsoljunk. A kreativitáshoz pedig a szabadság, mert csupán a béklyók alatt nem szól jól a párkapcsolati dzsessz.

Szerző: Szemán Dénes
Grafika: Dr. Balogh Klára
Forrás: HVG extra magazin 2015/3. szám. - Pszichológia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése