Szabadság vagy béklyó? Párkapcsolati dzsessz

A MI-hez  jól jön a kreativitás, hogy a bonyolultból egyszerűt varázsoljunk. A kreativitáshoz pedig a szabadság, mert csupán a béklyók alatt nem szól jól a párkapcsolati dzsessz.

Charles Mingus amerikai nagybőgős, a "dzsessz dühös embere" egyszer azt mondta: Az egyszerűt bonyolulttá tenni mindennapos dolog, a bonyolultat egyszerűvé varázsolni, - ez a kreativitás!

A dzsessz olyan mint a párkapcsolat, olyan mint a szerelem. Nagyon bonyolultnak hangzik, miközben végtelenül egyszerű.A zenészek játszanak, megszólítják egymást, válaszolnak egymásnak, szabad az egyéni improvizáció, de van visszatérő közös téma is. A dzsessz akkor a legjobb, ha azok akik játsszák, értik egymást, együtt rezegnek, hogy valami új, közös dolog jöjjön létre. Ilyenkor a hangok színes kavalkádjából egyszer csak harmónia emelkedik ki, a kakofóniából együtthangzás lesz.  A hosszú ideje együtt játszó zenészek általában kottát írnak, jól jön az a nehéz időszakokban.

A párkapcsolatoknak is megvan a kottájuk, amely keretezi a közös játékot. A kottaalakítás folyamatának egyik prototípusát kínálja Ellyn Bader és Peter Pearson amerikai pszichológusok 2013-as párkapcsolati fejlődési modellje.
A szerzőpáros a párkapcsolat fejlődési szakaszait a Margaret Mahler nevéhez köthető tárgykapcsolat elméletre támaszkodva, azzal párhuzamba állítva dolgozta ki. Szerintük a tartós párkapcsolat hasonló fázisokon keresztül alakul, s válik érett kapcsolattá, mint a tárgykapcsolat-elméletben ismert anya-gyermek viszony. A modell szerint a párkapcsolati fejlődés során hasonló konfliktusok, kihívások nehezítik és érlelik az intimitás és az autonómia egyensúlyának megtalálását. Vagyis a közös dallam megszületését.

Az első fázis a szimbiózis, vagy másként a ragaszkodás időszaka, ezek a mézeshetek, amikor dúl a szerelem, és a pár sosem akar elválni.Kezdődik a zene, összecsúsznak a dallamok, egybefolynak a hangok.

A második szakasz a differenciálás időszaka: a pár tagjai kezdik felismerni, elismerni és kezelni a különbségeiket. Már kihallatszanak a különböző hangszerek, fel lehet ismerni az egyedi hangzásokat. 

A gyakorlás időszakában felfedezhetik a függetlenségüket, újra előtérbe kerülnek a párkapcsolaton kívüli kapcsolatok, intenzívebb konfliktusok, szabaddá válik az improvizáció.

Az utolsó előtti fázis az (újra) közeledés periódusa, amelyben a pár tagjai ismét visszatérnek egymáshoz, mélyül a szex, bensőséges a dzsessz.

Az utolsó szakasz pedig a szinergia fejlődési szakasza, amely létrehozza az igazi intimitást, felismerve, hogy a MI több mint a részek összege. Összeáll a dallam, egyszerre hallani az összes hangszert egyben és külön, létrejön az együttállás, csúcson a melódia.

Azonban ahogy a zenében, itt is sokszor el lehet rontani. Az egyes szakaszok számtalan nehézséget hozhatnak, ha például nem tudunk kikerülni az összeolvadásból, ha a differenciálódás túl messzi taszít, vagy ha nem tudunk konfliktusokat megoldani, és ha a másik függetlenségét nem toleráljuk. Ha a visszatalálás nem sikerül, vagy ha megmaradunk a rögtönzésnél. Hosszú távon ilyenkor széthullik a banda. A MI-hez jól jön a kreativitás, hogy a bonyolultból egyszerűt varázsoljunk. A kreativitáshoz pedig a szabadság, mert csupán a béklyók alatt nem szól jól a párkapcsolati dzsessz.

Szerző: Szemán Dénes

Grafika: Dr. Balogh Klára

Forrás: HVG extra magazin 2015/3. szám. - Pszichológia

Elhízás - Milánói Kiegészítő Nyilatkozat 2015

EASO Patient Council

"Bár az egész társadalom sem tudott még kifejleszteni egy sikeres gyógymódot, kezelést vagy egészségügyi programot, ennek a hiányosságnak felelősségét kizárólag a betegekre terheli. Szükség van annak felismerésére, hogy a tudósok, klinikusok, a vezetők és törvényhozók mind részesei ennek a folyamatnak." 

A TESTSÚLY TÁRSADALMI MEGÍTÉLÉSE

Az elhízott emberek társadalmi megkülönböztetése napról napra nő. Kutatások igazolták, hogy a megbélyegezettség szégyenérzetet kelt, ami viszont stresszhez és ezzel együtt olyan krónikus betegségeket okozó rizikófaktorok növekedéséhez vezet, amely betegségek gyakran kapcsolódnak az elhízáshoz.

Ha csak a fizikai testet tekintjük, fogyókúrával, legalábbis időlegesen, jelentős súlycsökkenés érhető el. A fogyókúra alatt azonban a test éhezik, és sem mennyiségileg, sem minőségileg nem jut megfelelő táplálékhoz, ami ellentmondás, hiszen az egészség egyik legfontosabb alapköve éppen a táplálkozás.

De nemcsak a testről van szó. Mindig egy ember az, aki segítséget kér. Lehet, hogy nem testsúlyának csökkentéséhez kéri a segítséget, de a betegnek minden esetben elismerésre és tiszteletre van szüksége. Az egészségügyi szakemberek ismerik a betegségeket és azok gyógyítását, de a betegnek van gyakorlati tapasztalata saját betegségéről. Jelentős közeledést a beteg és a segítségnyújtó közötti bizalmon alapuló kapcsolat kialakítása hozhat.

A közhiedelemmel ellentétben a "fogyjál le és boldog leszel" a valóságban nem működik. Sokunknak, akik hosszú ideje, gyakran gyermekkorunk óta, elhízottként élünk, ez nemcsak a testsúlyunk megváltoztatását jelenti, de identitásunkra is hatással van. Semmi sem kényelmes - ruhák, cipők, de akár a társadalmi kapcsolatainkat is érintheti. Megváltozunk, és ezt családunk és környezetünk időnként fenyegetésként éli meg. Külső támogatás nélkül nagy a változás „bukásának” veszélye.

A legfontosabb annak elismerése, hogy csak az adott személy rendelkezhet a saját teste felett, és ő az egyetlen, aki kialakíthatja és fenntarthatja az énképét. Mindazok számára, akik elhízott emberként azonosítják magukat, fontos belátni, hogy ez egy krónikus állapot. A túlsúlyosság nem múlik el, a beteg mindig túlsúlyosként fog magára tekinteni bármekkora vagy bármekkorát változik a mérete, súlya.

TÁRSADALMI KIHÍVÁS

Minden életszakaszban más-más egészségügyi támogatásra van szükség. A beavatkozásoknak, mint például a táplálkozási tanácsadás, vagy az elhízás gyógyítására szolgáló műtététek, ideértve az esztétikai műtéteket is, mindenki számára elérhetőnek kell lenniük, mint ahogy a kísérőbetegségek vagy az esetleges komplikációk kezelésének is. A társadalmi hálózatoknak korlátozás nélkül biztosítaniuk kell az elhízottak ellátását, kezelését. A betegeknek magabiztosságuk növeléséhez szükségük van az egészségügyi szakemberek segítségére is; erre kezdetekben nagyobb szükség van, de hosszútávon, esetleg életük végéig szükség van a támogatásra.

Amikor az elhízást krónikus betegségnek tekintjük, annak minden következményével együtt, be kell látni, hogy hosszútávú támogatási rendszert kell kialakítani és fenntartani az egyén számára; ennek a rendszernek magában kell foglalnia a megfelelő szakemberek hálózatát, akik segíteni és támogatni tudják, a családot és a barátokat, valamint az olyan emberek csoportjait is, akik hasonló helyzetben vannak. A betegeket be kell vonni az elhízással kapcsolatos kutatásokba, valamint az egész társadalmat érintő gazdasági és fejlesztési folyamatokba. Ez magába foglalja olyan együttműködési megállapodások kidolgozását is, amik segítik az egyén és a közösség érdekeinek összehangolását.

Nagyon nehéz az önbizalmat úgy megerősíteni, ha naponta szembesülünk olyan támadásokkal, hogy nincs semmi akaraterőnk, csúnyán nézünk ki, stb.  A társadalom számottevő része kiközösít, és azok az emberek,akiknek támogatniuk kellene, inkább ellopják az egészségedet olyan negatív üzeneteket küldve feléd, amikkel nehéz megbirkózni. Kiemelt fontosságú cél az emberek súlyuk miatti megkülönböztetésének felszámolása, amely ma a társadalom minden területén jelen van, beleértve magában az egészségügyben és a társadalomban levő előítéleteket is.

A fogyókúrák előretörése növeli a túlsúlyosság elítélését és mindazon elhízott emberekét is, akik más utat, például a testsúlyuk elfogadását, választották. Az önismeretünkre kell támaszkodnunk, hogy eloszlassuk a megbélyegzés fellegeit, ami ahhoz kell, hogy élvezhessük a gyaloglást, a táncot, tápláló és egészséges ételek evését, az alvást és megszabaduljunk a társadalmi elvárások okozta mindennapi stressztől. 

Mindezek a tényezők az egészség és a jó közérzet nélkülözhetetlen alapjai és biztosítékai, ezért minden támogatási rendszernek erre kell fókuszálnia.

Az elhízás soktényezős probléma egy folyamatosan változó társadalomban. Az egyének ki vannak téve az élelmiszer-termelés, feldolgozás és forgalmazás változásainak valamint a fizikai munka és közlekedés átalakulásának. A változások jelentős része kapcsolatba hozható az elhízással. Mérlegelnünk kell, hogy az elhízás egy önálló betegség, vagy inkább egy beteg társadalom tünete. Ezért szükséges odafigyelni, és lépéseket tenni mind az egyén mind a társadalom megváltoztatására. 

CSELEKVÉSI TERÜLETEK

Tisztelet elvárása Az elhízottak gyakran panaszkodnak a tisztelet hiányára. Ennek egyik oka, hogy az emberek, még az érintettek is, keveset tudnak erről a betegségről, annak krónikus jellegéről, valamint arról a tényről, hogy néhány ember számára nincs gyógymód a betegség külső megjelenésének kezelésére. 

Elfogadás igénye Annak elfogadását akarjuk, hogy a túlsúlyos emberek is fontos tagjai társadalmunknak, és minden helyzetben meg kell védeni a támadásoktól. Ez segíthet a ma még hiányzó tisztelet kialakulásában. 

Szükség lenne a tiszteletről egy kampányra a politikusok, egészségügyi dolgozók, tudósok, a média és az elhízott emberek körében is. 

Elismerés szükségessége Szükség van annak felismerésére, hogy az elhízás gyógyíthatatlan abban az értelemben, hogy egy elhízott ember bármely változás után is - legalább lélekben - elhízott marad. 

Megfontolandó, hogy a sikeresen kezelt betegek 90%-a külsőleg is elhízott marad. Tény, hogy bármilyen nagyarányú fogyás történik, akkor is, ha nem marad látható nyoma, a túlsúlyos egyén énképe nem változik, élete végéig ugyanaz marad. Ezért szükséges az elhízást krónikus és időben nem behatárolható szociális kérdésként kezelni. 

Diszkrimináció megfékezése. A tisztelet hiánya erősíti a megbélyegzést, ami a média, a sorstársak, a kutatók, az egészségügyi dolgozók valamint az iskolák, városok és országok felelős vezetőinek közreműködésével mind egyén, mind nemzeti és nemzetközi szinteken is a kiközösítésen és zaklatáson keresztül diszkriminációhoz vezet. Cselekvési tervre van szükség a megbélyegzés leküzdésére az egész társadalomban.

Elfogulatlan párbeszéd szüksége A befolyásos érdekeltek – ipar, média, gazdaság, biztosító társaságok, kormányzatok – kerülik a nyílt vitákat, a problémát egyre átláthatatlanabbá téve. A pénz sokkal fontosabb tényező lett, mint a betegek jólléte. (Ironikus, hogy nagyobb költséget igényel azoknak a betegeknek ellátása, akik egészségesnek érzik magukat.)

Közös felelősségvállalás igénye Bár az egész társadalom sem tudott még kifejleszteni egy sikeres gyógymódot, kezelést vagy egészségügyi programot, ennek a hiányosságnak felelősségét kizárólag a betegekre terheli. Szükség van annak felismerésére, hogy a tudósok, klinikusok, a vezetők és törvényhozók mind részesei ennek a folyamatnak. Mindannyiunknak együtt kell működnünk az előrelépéshez. A sikerhez közös erőfeszítés kell. Együtt hibázunk, és együtt kell újra próbálkoznunk.

A Túlsúllyal Élők Társasága (TÉT) aktív részese volt a június 6-án kiadott Europen Patient Council által tett kiegészítő nyilatkozatának elkészítésben. Az EPC Nyilatkozatot Pettko Judit fordította, aki egyben aláírója is volt.

A teljes 2015. évi Milánói Deklaráció szövege megtekinthető: