IDŐ-S-KOR - ELENGEDÉS

Közeledik november az elengedés, elmúlás hónapja. Életünkben nagyon fontos, hogy képesek legyünk elengedni megélt életeseményeket. Ez segíthet az átélt sokszor fájdalamas élmények feldolgozásában, megmenthet bennünket attól, hogy belebetegedjünk a történtekbe. Az elengedésben nagyon sokat segítenek a rítusok, melyek napjainkban szinte elmúlóban vannak. Néhány példa arra, mit kellhet elengednünk az életünk során: szeretett halottainkat, még élő szüleinket, felnövő gyermekeinket, váláskor házastársunkat, elvesztett munkahelyünket, egészségünket. Fontos egy-egy megélt életszakaszunk - gyermekkor, ifjúkor, felnőttkor - lezárása is. Egy-egy életciklusunk lezárásában segíthet Pinkola Estés Klarissa: A farkasokkal futó asszonyok című könyve.

A felnőttkor elengedésére olvashatnak egy példát az alábbi írásban, mely ötlet, minta is lehet egy ilyen típusú lelki munkához.

REKVIEM A FELNŐTT KOROMÉRT

Megpróbáltalak titokban, észrevétlenül elhagyni. Köszönöm, hogy nem engedted. Ezer apró jelet küldtél arról, hogy még dolgom van veled. Hogy téged nem lehet, csak úgy, mint egy elhasznált papír zsebkendőt félredobni.

Jelezted a testemben, tudtad – itt biztos észre veszlek. Hát nem így történt. Aztán küldted a depressziót a lelkembe, ez sem használt. Küldtél fontos üzeneteket: kicsit olyan nekem ez a 60. születésnap, mintha meghalni készülnék. Nem értettem. Sírtam, kétségbe estem, agyaltam. És most eljutottam oda, hogy érzek. Érzem, téged végleg elveszítettelek. Ha már a haldoklótól megijedtem, fel sem ismertem, akkor most a halottól illik tisztes búcsút venni.

Először is a köszönet hangján szólok hozzád. Köszönöm, hogy túléltelek. Nagy küzdelem volt testben-lélekben egyaránt.

Megtanítottál, hogy nincs reménytelen helyzet. Megmutattad, az élet bármilyen terhet tegyen a vállamra, kibírom. Igaz időnként összeroskadok, lázadok, feladom – de mindig megtalálom azt az utolsó szalmaszálat, ami átlendít az élhetőbb hétköznapokba. Engedelmeddel, ezt a képességem – miután segítségeddel ilyen szépen kifejlesztettem, viszem tovább.

Sok minden veled véget ért, örökre elmúlt az életemből. Már nem leszek soha fiatal, már nem adok gyermeknek életet, már nem élvezem a gyermeknevelés szépségeit. Már nem tanulok új szakmát, nem lesznek munkahelyeim. Többé nem élvezem a munkahelyi kollektívába tartozás szépségét, de megszabadulok az ezzel járó fájdalomtól is. Nem rendezek többé fesztiválokat, konferenciákat.

Másfajta kihívások, másfajta küzdelmek várnak.

Búcsúzom veled együtt gyermekkoromtól is, így most kettőtökhöz szólok: Isten veled anyahiány, apahiány, rút kiskacsa, ki annyit szenvedtél a másságtól; Isten veled férfiaktól való félelem, megfelelési kényszer, kisebbrendűségi komplexus, teljesítménykényszer. Ti is a gyermek- és felnőttkoromban elmaradhatatlan útitársaim voltatok. Most búcsúzom tőletek is. Keményen megdolgoztam, hogy itt hagyhassalak benneteket, örökre a felnőttkor sírjába zárva.

Titeket nemcsak egyszerűen eltemetlek, de el is hamvasztalak, mert még képes lennék visszajönni a sírhoz, és kikaparni a csontocskáitokat, s azokból újra életre kelteni benneteket.

Búcsúzom tőled fájdalmasan gyönyörű szexuális életem. Jó hogy voltál nekem. Szerettem volna többet, szebbet, de most megbékélek azzal, amire képes voltam. Nem tudom találkozom-e még veled. Azért téged nem hamvasztalak el. Ha leszel is az életemben, az már más lesz, az már nem te leszel, ki azért hű társam voltál felnőttségemben.

Búcsúzom tőled elképzelt, vágyott családi életem, amikor még reméltem gyermekeim felnőve fizikai és lelki közelségben maradnak. Sok szenvedés után elengedem azt az illúziót, hogy ők velem megosztják életüket. Kirepültek a fészekből, megtettem, ami tőlem tellett, most pedig nézzek az égboltra, élvezzem szabad szárnyalásukat. Egészségesen, életképesen szárnyalnak.

Kényszeres evésem, most hozzád is szólok. Téged is nagyon szerettelek volna a felnőtt korommal eltemetni. De ne örülj, idős korom egyik szakaszában te sem úszod meg a máglyahalált. Sőt a hamvaidat is szétszórom, mert te még abból is képes lennél feltámadni. Ne reménykedj, hogy hosszú távon még pusztítani hagyom általad testemet, lelkemet.

Búcsúzom tőletek közeli és távoli megélt örömök, bánatok, küzdelmek, munkasikerek, megélt és kihunyt barátságok, emberi kapcsolatok.

Kedves szeretett Felnőttkorom! Köszönöm, hogy én búcsúzhatom Tőled, és nem fordítva történt. Ígérem emléked mélyen megőrzöm szívemben. Eddigi életemben sok-sok kereszttel jelzetten nyugszanak felnőttkori beteljesületlen álmaim, vágyaim. Hát vidd most őket is, induljatok. Vár benneteket Kháron ladikja. Szálljatok be a csónakba, s evezzetek át a túlsó partra. Én már békében integetek nektek.

Indulj Kháron, ne késlekedj. Valamennyit jó szívvel látom a hajódon. Na indulj már, mert még meggondolom magam és én is felszállok.

Nézlek titeket, felnőttkorom utasait, egyre távolabb vagytok tőlem, már alig látszotok a horizonton. S végül elnyelt benneteket az éj anya.

Isten veletek, nyugodjatok békében. Kérem, ne kísértsetek. Köszönöm.

Furcsa ez a csönd. Minden olyan néma, üres. Jól van ez így. Egy kis pihenés, és indulok az idő által előírt, általam pedig kiérdemelt korral ismerkedni, barátkozni.

Hát megérkeztem. Időskorú lettem. Nem jobb, nem rosszabb, csak más. Még ismeretlenül nézegetjük egymást.

Kedves Időskorom! Köszöntelek illő tisztelettel. Már örülök, hogy megélhettelek. Biztosan sok izgalmas órát tartogatsz nekem. Kérlek, adj időt, hogy megtapasztaljalak, hogy megtaláljam magam Benned.

Hogy könnyebben menjen az ismerkedés, most megmutatom neked, mit hoztam át a felnőttkoromból. Magammal hoztam az élettapasztalatom, hitem, tudásom, érettségem, szabadságom, önismeretem; a szeretetre-, az elfogadásra-, az elégedettségre-, a kompromisszumra-, és az egyedüllétre való képességem.

Magammal hoztam kései megérkezésemet Istenhez, aki melletted hű társam és iránytűm lesz. Akire mindig számíthatok, aki bármilyen vagyok szeret, elfogad, segít nekem.

Akkor kezdődhet közös életünk: hittel, reménnyel és szertettel.